Mindenki tudja milyen borzalmas dolog történt Párizsban (történik az
egész világban).
Pénteken otthon már este volt, így sokan aludtak és csak szombat
reggel látták a híreket. Itt délután volt, és mindent percről percre figyeltünk,
néztük anyukával és nem hittük el. Én voltam a hülye, hogy megnyitottam a
videót, amin hallani a lövöldözéseket és látni a kétségbeesett embereket...
Láttam, ahogy a közösségi hálókon csak úgy záporoznak a Párizzsal együtt
érző képek és hashtagek, majd másnap sokan felöltöztették magukat a francia
zászló színeibe. Az egészről van egy véleményem, amit hagyjunk is, nem ez a
lényeg…
Kilépve az utcára láttam, hogy a One World Trade Center teteje is
francia színekben van. Rengeteg helyen ki van téve a francia zászló. A New Yorkban elő franciák már aznap emlékezést
tartottak az Union Square-n.
Soha nem lehet tudni mikor, hol történik ilyen – ez a legrosszabb meg
a tehetetlenség.
Tegnap végeztem az angol kurzussal a BMCC-n, ami egyet jelent azzal,
hogy nincs suli többé szombaton. :) A kurzust Wendy tanította, aki szerintem nagyon jó tanár volt,
értelmesen magyarázott, türelmes volt, rengeteg új dolgot mondott és sok dolog
nyert értelmet. Otthon nem tudom, hogy miért nem magyaráznak el egyes dolgokat
és így egyértelművé tenni a szabályokat, ahelyett, hogy „mert így van és kész,
tanuld meg.” Bármennyire is rossz volt szombaton reggel is korán kelni, a 4 óra
angol óra hamar elment és én szerettem. Úgy csináltam végig az egészet, hogy
egyetlenegyszer sem hiányoztam, a házim mindig megvolt és figyeltem is az
órákon. :D Aki ismer tudja, hogy nem ilyen vagyok. Úgy voltam vele, hogy ez az
én érdekem, a család fizeti, szerintem 10 alkalom nem vészes. Velem ellentétben azonban sokan több órát is kihagytak (ez az ő
gondjuk – nagyon nem hiányoztak nekem) de az nagyon idegesített, hogy ha ott
voltak (1-2 órás késéssel!!!) végig beszélgettek, telefonoztak, fél órával később
reagáltak valamire (szó szerint), ha kérdezett az egyik valamit, a tanár
elmagyarázta, de mivel a másik nem figyelt újból megkérdezte ugyanazt.
Alapszavakat nem értettek, ami már nagyon fárasztó volt, főleg, hogy sokszor majdhogynem
nekik állt feljebb pl., hogy rakják el a telefont és figyeljenek. Én is
tanultam angolt, tudom, hogy nem könnyű az elején és persze most is vannak
szavak, amiket nem tudok, de rajtuk semmiféle törekvést nem láttam, hogy
növeljék a tudásukat.
A legnagyobb probléma szerintem az, hogy amikor jelentkezel a BMCC
angol kurzusára akkor kettő közül választhatsz: közép vagy felsőfok. Én
középfokon voltam, szerintem a szintemnek teljesen megfelelő helyen (nyilván többen
voltunk így) de ők voltak azok, akik rossz helyen voltak. Sajnos nincs
kezdőszint a BMCC-n. Több egyetemen van szintfelmérő előtte és úgy osztanak be
– az a rendszer ebből a szempontból sokkal jobb. Mert sajnos így sokszor
unatkoztam, időpocsékolás volt, várni kellett, hogy befejezzék a feladatokat a
többiek, de a páros munka volt a halálom, amikor olyannal kerültem párba, aki
nem mert beszélni csak motyogott vagy a feladatát nem csinálta meg, így nem
volt mit ellenőrizni….Nos, mindenesetre a kurzus azért hasznos volt. Anna-t
(mexikói) nagyon bírtam, kicsit messze lakik tőlem, de vele még jó lenne
találkozni, annyira bírom. Yuko volt az a pár akivel többször együtt voltam és
ő tudott beszélni, vele jó volt együtt dolgozni. JC volt az a családapa, aki olyan
poénokat mondott, hogy behaltam. :D Nänä volt az akivel sokat nem beszéltem, de
mindig úgy örült nekem mintha nem tudom ki lennék – jó fej volt egyébként. :D
Wendy, Anna, Yuko
Egy kis snapchat videó az utolsó napunkról, az első fele az enyém másik Anna-é.
Tegnap találkoztam Edinával és elmentünk a Central Parkba megnézni az
őszi színeket. Mit mondjak gyönyörű, majd beszéljenek inkább a képek. Ami
vicces, hogy november van és nagyon jó idő – múlt héten sokszor kabát nélkül
voltam. Állítólag decemberig így lesz, ami nagyon szokatlan itt. Még viccesebb,
hogy közben a kori pályák már elkészültek, és a Central Parkban nagyon
hangulatosan, 15 fokban korcsolyáznak az emberek. :D
70 éve alapították az ENSZ-t, és van egy érdekes emlékmű most a parkban.
Középen van egy gömb amit spirálosan 70 figura vesz körül (mindegyik
egy-egy évet jelent). Majd ezt viszik nagyobb városokba is mindenfelé a
világban.
Elsétáltunk a Belvedere kastély felé. Csodás panoráma, a park
legmagasabb pontja. Az 1869-ben elkészült épületet eredetileg mesepalotának
szánták. Az Amerikai Meteorológiai Intézet 1919 óta itt végzi napi méréseit.
Megnéztük volna a Dakota házat – John Lenon élt itt majd itt is
gyilkolták meg – csak éppenséggel renoválják vagy valami, mert semmit nem látni
belőle. :D Elmentünk a Strawberry Fields-hez, itt egy könnycsepp alakú park van
kialakítva John Lenonnak. Középpontja egy fekete-fehér mozaik. Közeli
bronztáblán 121 ország (Magyarország is) neve áll. Ezek az országok fákat,
növényeket és köveket adományoztak a „béke kertjének” elnevezett emlékparkhoz.
Shake Shack-be ettünk a Madison Square Parkban (metróval mentünk a
Vasaló-házhoz, kerestem, hogy hol van mikor felértünk, csak azért nem láttam,
mert mellettünk volt. :D.) Általában fél órás sor áll, de most elég
szerencsések voltunk. Kiültünk a kis asztalokhoz, mivel hamar sötétedik ezért
mire leültünk felkapcsolták a kis égőket felettünk. :) A Shake Shack 2000-ben
kezdte itt a parkban pályafutását, egyetlen hot dogos standdal. Most már több
étterem is van a keleti parton, de megtalálható Isztambulban, Dubajban vagy
Londonban is.
Aztán Edinának menni kellett dolgozni, elkísértem aztán hazafelé
vettem az irányt. :)
Magáról a Halloweenről most nem írnék semmit, többé-kevésbé mindenki
tudja, hogy miről szól. Anyuka és a lány nem volt itthon már reggel elmentek az unokatesóhoz
és ott mentek gyűjteni csokikat, szóval semmi édességem nincs, pedig elmentem
volna én is gyűjtögetni, de a lány azt mondta sok van neki egyek belőle, nem
kell kétszer mondani, én sosem növök fel. :D
Angol után hazafelé vettem az irányt. Próbáltam pihenni kicsit mielőtt
útnak indulunk, de nem nagyon jött össze. Ettem, összekészültem, indultam. Busszal
mentünk be New Yorkba, ahogy mentem Daisy-hez, az egyik utca tipikus amerikai
filmjelenetet vetített le. Próbáltam videózni, de nagyon sötét volt. Lényeg, hogy
a házak teljes harci díszben szépen világítottak, és a gyerekek csoportokban és
felnőttek kíséretében mentek édességet gyűjteni.
A felvonulást ez a könyv is említi: 100 dolog, amit ki kell próbálnod,
mielőtt meghalsz: események, amiket nem hagyhatsz ki.
Azokat a kisfiúkat és kislányokat, akik október 31-én születtek,
meghívják, hogy együtt vonuljanak.
Az esemény körülbelül 60 millió dollár bevételt hoz a városnak.
Az október 24. és 31. közé eső hetet 1994-ben a polgármester
Halloween-hétté nyilvánította
A Festivals International ezt választotta október 31-ére a Világ
Legjobb Eseményévé.
Nagyon sokan voltak és nézték a felvonulást, ez már akkor kiderült
mikor a metróból kifelé menet csak nyomorogtunk a folyosón meg a lépcsőn. :D
Egy élmény volt ezt látni amúgy tényleg. Később elmentünk egy bárba, ahol valami baseball meccs is volt
így tele voltak kiabáló emberekkel mi is ujjongtunk, amikor ők. :D De ment a
zene is így mi táncoltunk. Jó volt ez a hely úgy 1 körül elindultunk, hogy
átnézünk máshova, de közben a csapat éhes lett betértünk egy KFC-be. Aztán
2-kor észleltük, hogy ismét 1 óra van (itt még csak most állították).
Megtaláltuk a következő helyünket, ahova a sorba kellett állni, hogy bejuss
(mindenhova) ahányan kijönnek, annyian mennek be alapon, 40 perc volt… nekem
már fájt a lábam csak azt vártam, hogy leülhessek kicsit. Erre mikor sorra
kerültünk bent mondják, hogy 10 dollár. Hát én mondtam a többieknek azért, hogy
üljek nem fizetek :D a csávó kérdezte nincs nálam készpénz, mondom nincs (volt
:D) azt mondja menj be, menj be…hát köszi :D gyorsan mentem is, végre
leültem kicsit aztán később újra táncra perdültem. Észrevettem, hogy jobban
feketék fordultak meg a helyen szóval a zene is olyan volt, az egyik teremben fehér lányok a
parketten mi 4-en voltunk és mikor benyomták Britney-től az Oops! I didi it again-t
szerintem mi élveztük a legjobban. :D 3:55-kor szemet nem kímélve felnyomták a
lámpát, hogy ideje távozni. Mentünk még pár kört, meg pizzázni, hazafelé pedig olyan
5 körül indultunk. Elég fáradt voltam és természetesen a pathra
(vonat) is fél órát kellett várni. Délután
felébredtem fürödtem, rendbe tettem magam, bementem vásárolni New Yorkba – muszáj
volt, mert volt kedvezményem, aztán haza és elég hamar ismét ágyba kerültem.
Szóval, beszélgettük, beszélgettük, összejön együtt, nem jön össze
együtt. Aztán a végeredmény, hogy Lilla kolleginával már biztosan együtt fogjuk
élvezni Florida melegét és hangulatát! Nagyon várom! :)
A hostelt lefoglaltam már. A
repülőjeggyel meg olyan szerencsém van, hogy anyuka mondta még pár hete, hogy
egy utat ő fizet nekem amikor utazok. Meg is lepődtem akkor, hogy hogy-hogy,
miért? Aztán annyit mondott, hogy az előzőeknek is fizetett, mert tudja, hogy
nekünk ez sok segítség. Hát tényleg az. :) Nem mondom, hogy egyébként nem
tudnám kifizetni, mert viszonylag itteni szemmel nézve "okés" a jegyek ára. De nem szerénykedhetek azzal, hogy nem örülök neki, hiszen rengeteget spórolok vele (főleg au pairként minden cent számít) és nagyra értékelem
azt, hogy ilyen rendes. Szóval már kinéztük, a járatokat csak még nem fogaltunk,
de mondta, hogy nyugodtan foglaljam a hostelt. Szóval kész. :D
Kicsit a hetemről:
Hétfőn a lány lázas volt, itthon maradt, ahhoz képest, hogy egész nap ügyeletben
voltam nem volt vészes.
Szerdán zuhogott az eső. Azt is mondhatnám az angolul tudóknak: „It’s
raining cats and dogs”. (Ezt a kifejezést nemrég tanultam, eddig nem ismertem
:D) „Esik, mintha dázsából öntenék” – mondja az internet. Naná ezen a napon
mentünk el Daisyvel vásárolni. A vonatig elmenni nem volt baj, nem esett.
Hazafelé viszont rendesen eláztam, esernyőm sem volt. Majd másodszor akkor, amikor
a lányért mentem iskolába hiába volt esernyőm. :D
Nem siettem sehova, itthon voltam délelőtt. Délután az egyik angolra
járó lánnyal találkoztam, Brooklynban lakik és thaiföldi. Kicsit hamarabb
bementem, hogy meg tudjam nézni a Grand Central Terminalt (42. utca). 1913-ban
nyílt meg a főpályaudvar, ahol rengeteg ingázó megfordul és persze sok turista
is, akik a klasszicista stílusú csarnokra kíváncsiak. Boltozatos mennyezetét az
állatöv jegyei díszítik. Több minőségi étterem is megtalálható az állomáson, de
még egy Apple bolt is. 4 embert kértem meg, hogy fényképezzen le, de hát…
Nem sokat kell továbbsétálni a Chrysler Buildinghez ami art deco
stílusban épült. Számomra az egyik kedvenc, szerintem gyönyörű szép, főleg
sötétben. 320 méteres torony, megépítésekor egy évig a világ legmagasabb épülete volt. Az
építkezést Chrysler autómágnás finanszírozta, együttműködve William Van Alen
építésszel. Chrysler kérésére rozsdamentes acélból készült, autóra utaló
szimbólumokat alkalmaztak díszítőelemként.
Ezután mentem a High Line-hoz (14. utca 10. sugárút) találkozni
Eve-vel. Ez a talajszint felett 9 méterrel futó park, amit egy 2,3 km hosszú
hajdani iparvágányon alakítottak ki. A parkban virágok, fák találhatók és sok fapad
a kikapcsolódáshoz. Nagyszerű kilátás van innen a Hudson folyóra, New Jersey-re, az alattunk
futó utcákra, környező házakra. Sétáltunk itt egy picit, csináltunk pár képet
majd indultunk a Roosvelt Island Tramway-hez (59. utca 2. sugárút), vagyis ahhoz a libegőhöz, amivel
át lehet jutni Manhattanből a Roosvelt Szigetre. A libegő 76 méteres
magasságot ér el, kb. 3-4 perc alatt tesz meg egy utat és a metrókártya
használható fizetésként. :)
A libegőn
Queensboro híd mellett halad a libegő
Eve vásárolni akart, így elmentünk a SoHo-ba, ahol aztán mindenféle
boltot megtalálsz, amit csak szeretnél. Bár pénzem nagyon nincs rá, de igenis
hangulatos, jó ott sétálni. Prince Streeten kezdtünk, bár én nem vettem semmit. Már 8
órára járt és éhesek voltunk. Eve thai lányként szereti a számomra fura
kajákat. :D Japán helyen akart enni, felsétáltunk a 8. utcára és végül ott is
ettünk, de én csak levest, amiben ismertem minden alapanyagot és tudtam, hogy
szeretem őket. Egyébként nem is volt rossz, de maradok ennyiben a japán
konyhával. 9-kor aztán mondtam, hogy én lépek, mert fáradt vagyok,
másnap hétfő, mindenki kedvenc napja! :D
Classic Tonkotsu
hazafelé...merem remélni másnap szelektív nap volt :D
Tudjátok, hogy sznepcseten jelen vagyok, de ezen az estén mikor mentem
haza telenyomtam videóval. :D Ennyit nem szoktam (azt hiszem) főleg nem
videóból. Így összevágtam, hátha érdekel titeket.
