2015. július 24., péntek

Trükkös 8:15

Vagyis ez volt a vízuminterjú időpontja tegnap több tucat embernek… Gond egy szál sem, sejtettem, hogy így lesz ezért már korán odamentem a követséghez.
Mivel ilyen korán egy vonattal, busszal sem értem volna fel időben a nagy Budapestre ezért drága Ivett barátnőmnél aludtam, tőle pedig hamar elindultam. Hiába várakoztak már többen ott, én lettem az első a sorban (érkezési sorrend volt) ők lehet az olvasással küszködtek... :D (egyébként pedig hihetetlen, hogy néhány embernek 1 mondatot is nehéz volt felfogni magyarul)

Lényeg a lényeg elsőként mentem be majd táska átvilágítás, minden elektronikát ott kellett hagyni: telefon, zenelejátszó, hálózati töltők…Nálam az e-book olvasótól kezdve hordozható töltőn át telefonig minden volt :D Elkezdtem kutatni a táskámban minden után, amikor mondta a biztonsági emberünk, hogyha úgy jobb hagyjam ott a táskám. Ohhoo tökéletes! Amúgy is nagy meg nehéz, kivettem a papírokat meg a vizemet, amibe bele kellett inni és már mehettem is tovább az épületbe, ahol több kis ablak van egymás mellett egy nem túl nagy kőfallal elválasztva és rengeteg szék.

Leültem az ablakokkal szemben kb. 3 méter távolságra. Kis várakozás és már mehettem is a 3-as ablakhoz ahol elvették a papírjaimat, adtak egy tájékoztatót a jogaimról Amerikában aztán mondta a nő, hogy majd a 4-es ablaknál (1 lépéssel hátrébb és 1 lépéssel jobbra) lesz ujjlenyomatvétel oda bármikor mehetek ha meglátom, hogy van valaki ott. Leültem, vártam, megláttam, felpattantam. Itt már egy fiatal amerikai hölgy fogadott, kiadtam ujjaim lenyomatát majd mondta, hogy foglaljak helyet és a konzul név szerint szólít.
Na, eddig milyen gyorsan haladtunk közben szépen lassan megtelt a tér mindenkit beengedtek de kb. 40-50 percet vártam mire hallottam, hogy valaki a nevemen szólít a 6-os ablakhoz (emlékezzünk: 4-es ablaktól 2 lépés hátra 2 lépés jobbra és közben rajtam kívül kb. 40 ember hallja beszélgetésünket, 10-en közvetlenül mögöttem ülnek :D) Középkorú amerikai nő volt a konzul, a papíromon látom is, hogy Mary-nak hívták. Nagyon kedves volt, pár kérdést tett fel, amíg az adatokat bevitte, hogy meséljek erről a programról, helyileg hol fogok lakni, tanulok e jelenleg és mit akarok csinálni 1 év után. Ezután mondta is, hogy megvan a vízum ;)


1 óra alatt megvoltam onnantól amióta beengedtek szóval nem rossz.
Ezt követően kiültem a Duna partra megettem a reggelim,később Lilla tanácsára (aki szintúgy blogol) elmentem a Vásárcsarnokba venni pár ajándékot a családnak. :)

Ma pedig már hozta is a futárszolgálat vissza az útlevelemet benne a vízummal és gyönyörű képemmel :D
Még el kell intéznem vagy megpróbálom elintézni, hogy legyen valami a TB-vel (mondjuk, hogy ne kelljen fizetnem az több mint tökéletes lenne....)
Addig is pihenő van. :)

2015. július 13., hétfő

Vízumigénylés

Múlt hét kedden álltam neki, hogy elkezdjem a jelentkezést a vízuminterjúra.
Először ki kellett töltenem a DS-160-as nyomtatványt, ami nem egy rövid mutatvány.

Alapadatok után jöttek az izgalmasabb kérdések, vagyis a biztonsági és háttérinformációk :D melyekre elárulom a NEM válasz volt a helyes, bár azt írták, hogy egy igenlő válasz nem automatikus kizáró ok a vízumra, de akkor elképzelhető, hogy személyesen kell a konzullal beszélni.

A kis drágák mindent tudni akarnak, egy kis egészségügyet gyorsan le is zavartunk 3 kérdésben:
Van-e fertőző betegségem; mentális vagy fizikai rendellenességem és voltam-e valaha kábítószer rabja avagy terjesztője?
 
Folytatódott a következőkkel:

Letartóztatás, büntetés bármilyen bűncselekmény miatt – persze anyu sokszor büntetett mikor rossz voltam
Voltam e már prosti esetleg emiatt akarok az USA-ba menni vagy dolgoztam e kerítőként az elmúlt 10 évben – értem én ki kell térni mindenre, de szerencse nem az elmúlt 11 évet kérdezték
Na de, hogy állok a pénzmosással? Csináltam valaha esetleg szándékomban áll? – sosem akartam, de a mosógép néha rosszalkodott.

Még pár ilyen és rátértünk terrorista hajlamaimra…

Azt hiszem meggyőztem őket, hogy NEM sosem támogattam semmilyen terrorista szervezetet anyagilag, a jövőben sem szeretnék és NEM még csatlakozni sem gondoltam hozzájuk és igen Amerikában sem gondoltam csatlakozni, soha nem vettem részt népirtásban, emberkínzásban vagy gyilkosságban.

Lassan elértünk a kitöltés végéhez egy fotó feltöltésével kész is voltam majd megkaptam a visszaigazolást, ezt majd vinnem kell az interjúra.
Befizettem a 160 $-t magyar forintban, amit jelenleg 46.400 Ft-ra számítottak át…hát, kicsit fájt azért...

Aztán problémám volt az időpontfoglalással, mondanám, hogy lehet, csak én vagyok szerencsétlen, de tényleg nem tudtam foglalni aztán Viki az ügynökségtől segített így meg is van, hogy július 23-án megyek 8:15-re.

Megkezdtem az utolsó hetemet itt Londonban, szombaton megyek haza, pénteken elakarnak vinni vacsorázni addig pedig már csak pár nap és vége. :)

2015. július 1., szerda

Hellóka

Gyorsan jelentkezem egyet. :)

9 óra múlt Londonban és 28 fok van… Látjátok, nem csak esik itt :D
Hétvégétől várható a futárszolgálat, hogy hazavigye a több mint 1 év alatt felgyülemlett dolgokat én pedig egy kis bőröndnyi ruhát hagyok magamnak, szóval most fogok majd nekiállni pakolni. Áprilisban már hazaküldtem a téli cuccaimat de hát még így is sok minden van szóval fogalmam sincs még hogyan pakolok össze. :D

Megkaptam a vízumigényléshez a papírokat múlt héten, de még nem álltam neki semminek mert zsúfoltak voltak a napok. Július 18-án megyek haza addig elintézem. :)

Ennyi is mondtam, hogy gyors lesz. Hamarosan jelentkezem! :)