2016. március 22., kedd

Mexikó előtt

Gyorsan írok egy bejegyzést. Élek és virulok, semmi nagyobb esemény nem volt a héten.

Kedden mozi D-vel, a Zootopia-t néztük. Hát, komolyan én ennyit nem tudom mikor nevettem 1,5 óra alatt. :D Aztán a szokásos parkunkba mentünk.
Már nem is tudom melyik nap a gyerekkel játszottunk, de hát nem esett le neki sokáig, hogyan tudom kitalálni olyan sokszor, hogy mi vagyok. :D

Szombaton délelőtt New Yorkban a német lánnyal Angelinaval futottam össze (DC óráról) vásároltam kicsit délután jöttem haza, este pedig kocsiba pattantam Edinával elmentünk moziba. a Beavatott 3. részét néztük, nekem nagy kedvencem a könyvsorozat de a film hát hm hm...De nem volt olyan rossz. Olyan moziba mentünk ahol szépen az ülés gombnyomásra hátramegy és a lábadnál pedig feljön elől, szóval fekvős mozi. A vicc, hogy olcsóbb mint a sima rendes. :D

Vasárnap délután au pair meeting volt New Yorkban a könyvtárnál. Előtte ettem egy Pret-es szendvicset a Bryant parkba, már olyan régen ettem és jól esett, aztán találkoztam egy kávéra Edinával meg Nikivel. Aztán elmentünk a találkozóra ami 15 perces volt utána meg búcsút mondtam a csajoknak, jöttem vissza Hobokenbe, itt Daisyvel találkoztam kicsit, aztán mikor hazaértem bepakoltam a bőröndbe, összeszedtem a cuccaimat, mert tudtam, hogy másnap 12 óra munka.
Ahh Daisy hozott nekem meglepi finomságot ;)
Szóval igen ma 12 óra a lánnyal. Túléltem. :D Meglepően nem volt vele nagy probléma. Sok mindent csináltunk elmentünk 45 percre sétálni amíg levettem pénzt magamnak és ebben a 45 percben hozta a postás a csomagomat amit anyu küldött otthonról........... :( postán kell átvenni ami már nem volt lehetséges mert bezárt, anyuka azt mondja felveszi nekem de remélem nem felejti el... sok minden jó van abban és milyen jó lett volna ha megkapom.. :( na mindegy...

Holnap reggel 6-kor indul a gépem szóval mostanra ennyi lassan pihennem kell mert időben a reptéren is kell lennem. 1 hét Mexikó utána igyekszem hozni a bejegyzést hamar! :)

2016. március 14., hétfő

Napos napok

Mindig megakarok ejteni egy hétköznapi bejegyzést is, de egyszerűen mindig van valami, amellett, hogy lusta is vagyok, de viszont (tudom, hogy ez helytelen, de azért is leírom :D) a héten olyan jó idő köszöntött be, hogy szinte nem is voltam itthon hanem mindig kint valamerre.
Na, szóval Daisy az egyetlen aki Hobokenbe lakik rajtam kívül és szeretem is, csak éppen a város két végén lakunk de nem baj. Sokat szerepel ebben a bejegyzésben meg amúgy is úgyhogy csak „D”-nek rövidítem. :)

Hétfőn futással kezdtem a napot, aztán kb. csak tettem vettem.
Kedden szép hosszú sétára indultunk és egy kis kávézásra D-vel. Később Ellie is csatlakozott. D adott nekünk pár olasz finomságot, amit a szülei küldtek neki.
Este elmentünk moziba D-vel (keddenként féláras) a London has fallen-t néztük.
Csatlakozott, hozzánk 2 másik lány, egyikkel már találkoztam egyszer. A másik pedig megkérdezte, honnan jöttem mikor mondtam, hogy Magyarország akkor hozzám szólt magyarul. :) Vicces volt, kiderült, hogy szülei erdélyi magyarok és ő már Ausztriában született. Ami még viccesebb, hogy tudom, hol lakik ugyanis én meg közel lakom az osztrák határhoz. :) Mondta is, hogy Sopronba szokott sokat járni, hát én meg ott töltöttem fél életemet. :)
Mozi előtti kilátás
Szerdán délelőtt futás után egy kis séta, majd este újra kimentünk D-vel.
imádom ezt a parkot Hobokenben
az értelem :D
Csütörtökön átmentem ismét D-hez, csinált a kapott olaszt tésztájából finom ebédet.

Pénteken kis pihis nap volt. Este úgy volt elmegyünk egy Beer Gardenbe itt Hobokenben de aztán nem lett belőle semmi. Nem is baj, fáradt voltam úgyis.

Szombat délután 4-en lányok (D, Kim, Marie és én), felpakolva vittük magunkat a Central Parkba egy piknikre. Nagyon jó kis idő volt, teleettük magunkat. Aztán elmentünk abba a bárba, ahol múltkor is voltunk már egyszer, de csak hárman mert Kim-nek dolgoznia kellett. Aztán a bár után már csak ketten D-vel ettünk a Shake Shack-ben egyet majd jöttünk haza, mert D-nek vizsgája volt ma aztán arra akart tanulni. Úgyhogy olyan 9 körül már itthon voltam, de pont elég is volt a nap.
Ja és itt óraátállítás volt ma, amit teljesen el is felejtettem illetve nem is tudtam, hogy előbb van mint otthon.
Dump Trump :D
Ma vagyis vasárnap a tervem volt, hogy lehet elmegyek egyet vásárolni (kellenek felsők tényleg), de aztán 10-kor D írt, hogy dél helyett már most végzett igyunk egy kávét. Szóval gyorsan összekészültem, beültünk egy péksütis, kávézós helyre aztán igazából jártuk Hoboken utcáit meg lementünk a folyópartra. Ma sem volt rossz idő viszont csúnyán fújt a szél. Már olyan 4 után itthon is voltam, mivel fáztunk már meg pihenni akartunk mindketten.

2016. március 7., hétfő

Tartalmas első márciusi hét

Gyorsan összefoglalom a hetemet, ami mozgalmasan és könnyen telt. Anyuka nem volt itthon egész héten, mert ugye Ausztráliába repült, így a gyerek egész végig apukánál aludt, ami annyit jelentett, hogy délutánig nem dolgoztam és akkor sem sokat, hiszen mire hazaértünk a suliból már apuka itt volt.

Hétfőn Daisy eljött hozzám, ebédre hozott saját készítésű olasz lasagna-t, majd le lettem cseszve, hogy hogyan lehet azt ketchup-al enni… :D Hát ügyesen, én imádom.

Kedden a sarki boltban egy kis finomságra leltem, eddig sehol sem láttam.
Szerdán Daisyvel New York, vásárlás, sikeresen zajlott mihez képest… :D Daisy találkozgat valakivel, aki este elvitt bennünket egy privát helyre, ahol 3-an voltunk lányok és a többség idősebb férfi volt. :D Szerencsére azért a fiatalságot is képviselték, de hát egy bárról volt szó nem pedig egy 20 fős privát klubbról. :D Akik egyébként nagy arcok voltak, meg hát Daisy-ért ott voltam.
Csütörtökön azt hiszem semmi extra.

Péntek este sokáig dolgoztam, mert anyuka este fél 10 után ért haza, gyerek meg is várhatta… Ahogy hazaért összekészítettem magam majd itt Hobokenbe mentünk egy bárba, ahol ki voltam akadva, hogy 20 dollár alatt nem tudok kártyával fizetni, készpénz meg sok nem volt nálam… így csak két sör csúszott le, de pont jó is volt. :D
Szombaton viszont lecsúszott már több is és készpénzzel is készültem. :D Ugyanis, Szent Patrik nap volt Hobokenben (minden év első március vasárnapja). Mi a lényege? Egész nap ünnepeld az íreket, sör kíséretében. Sok helyen volt belépő, sok helyen nem volt vagy csak a lányoknak nem. ;) Délután találkoztam egy új au pairrel Portugáliából meg egy másikkal Brazíliából. Hárman kezdtünk bele a délutáni-esti bárból bárba való hadjáratunkba. Sikeresen zártuk azt hiszem az írek ünneplését, vagy 8-10 helyen megfordultunk.
Anyuka úgy indított útnak, hogy csak azt kéri, vigyázzak. :D Mondom oké, általában igyekszem. :D Aztán amúgy tényleg nagyon sokan voltak kint, reggel 10-től már ment az ivászat, minden utcasarok tele volt rendőrrel. :D Állítólag volt itt felvonulás is régebben, de egyik éven 70 embert tartóztattak le rendbontás miatt szóval ezért már nincs.
Vasárnap, vagyis ma kihevertem a szombatot, este Daisyvel összefutottunk egy kávéra aztán úgy gondoltuk akkor már együnk vacsorát is együtt. Finom mexikóira esett a választás. ;)