2017. május 10., szerda

Hajó party, Jersey City

Múlt csütörtökön este toltam a szokásos futást, mikor egyszer csak a Hudson folyón tűzijáték volt a Jersey Cityben lévő új sörkert megnyitója miatt. Muszáj volt megállnom fényképeket csinálni :) Nagyon adta a new yorki háttér.
Pénteken elkezdtem pakolni a cuccaimat, amiket haza szeretnék küldeni. Főként téli kabátok, cipők, ruhák de mindenféle tárgyat is elpakoltam, hogy mikor végleg hazamegyek szeptemberben egy bőrönd elég legyen. :) Még jó is, hogy így csinálom, mert majd 40 kilóról beszélünk. :D Pedig nagyon sok ruhát el is viszek a h&m-be újrahasznosítás miatt, amiért 15%-os kupont adnak. ;)
Ja és úgy esett az eső ezen a napon, hogy ez az utca konkrétan úszott :) 
Szombat reggel folytattam a pakolást, majd rakodtam egy sort. Délután átjött Rosario, csináltam ebédet aztán ő még kidobatott velem egy csomó ruhát :D Este elindultunk egy hajó partyra, amit au paireknek szerveztek. Elmentünk a Szabadság-szobor mellett (nagyon közel!! az a vicces képeken nem látszik milyen közel voltunk), majd a Brooklyn híd alatt is egészen fel Queensig és vissza. Nagyon jó zenéket játszottak! Az egész 3 óra megérte 25 dollárért! :) Utána beültünk enni egy mexikói helyre majd hazajöttünk. Rosario nálam aludt, mert másnap Jersey City volt tervezve, ami ugye itt van Hoboken melett. :)
21 év felettiek! Fontos Amerikában :D
New Jersey - New York
Vasárnap szép lassan elkészültünk. Elsőként elsétáltunk megnézni a falfestményeket, amikből egyébként rengeteg és nagyon jók vannak Jersey Cityben! :)
Utána végigsétáltunk a belvárosban, egészen a Colgate óráig, hogy Rosario is lássa és persze a kilátást onnan :) Itt csatlakozott hozzánk egy német au pair, aki egyébként Hobokenbe lakik, nemrég ismertem meg. Kávéztunk mert esett az eső, utána szépen visszasétáltunk a belváros felé, ettünk szokásunkhoz híven, mivel az idő még mindig nem volt remek elmentünk a bevásárlóközpontba ahol a Cheesecake Factoryba végeztünk. :D Ajj én mogyorókrémeset ettem, sok volt meg sem bírtam enni. :D Majd mindenki hazafelé vette az irányt. :)
Hétfőn megérkezett az éves nemzeti park kártya amit szépen az utazós hónapban használunk! :)
Elmentem bevásárolni tusfürdőt, sampont és egyebeket. Gondoltam elviszem, az apróimat beváltani. Nagyon jó kis találmány ez, biztos otthon is van, hogy bedobod az összes apród, összeszámolja a masina, kapsz egy számlát és azt a boltba levásárolhatod. 1 cent híján 18 dollár apróm volt, jól is jött, mert még 15 dollárt így is ráfizettem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése